4.rész ~"Miért kell hazudozni nekem?"~

-Hope!-hallottam valaki hangját bár félálomba voltam szóval nem nagyon tudtam felfogni az agyammal, hogy ki az..
-Mi van?
-Már rég fel kellett volna kelj.-aha szóval anyu a bűnös.
-Élni sincs kedvem.-kászálódtam ki az ágyból.
Ránéztem az ágyam fölött lévő tükörre és elborzadva néztem a tükörképemre.Kipirosodott arc a tömérdek mennyiségű könnytől amit szemeim kibocsátottak,karikás szemek és zilált haj fogadott.Nem...NEM!Ez nem én vagyok.Attól még, hogy Abby elment nem áll meg  a világ.A hozzám legközelebb lévő tárgyat-vagyis egy tolltartót-hozzá vágtam a tükörhöz ami több ezer szilánkra törött.
-Na szép.Már csak 7 év balszerencse hiányzik.-forgattam a szemeimet.
-Jézusom kicsim mi történt?-rontott be a szobámba anya olyan kétségbeesetten mintha a 3. világháborút indítottam volna el.
-Nyugi anyu csak történt egy kis baleset.-nyugtattam
-Kis baleset?Eltörted a tükröd!
-Amúgy sem szerettem.-hazudtam szemrebbenés nélkül.Ez egyáltalán nem volt igaz.Imádtam az én kis tükrömet mert már 3 éves korom óta megvolt és nagyon kötődtem hozzá.
-Na nem baj kicsim majd veszünk egy másikat.-simogatta meg anyu a karom és kiment a szobámból.Néha még mindig úgy kezel mintha 5 éves lennék.
Elkezdtem készülődni és amikor teljesen kész voltam felvettem egy mini toppot és gondolkoztam.
Leültem az ágyamra majd valami furcsát véltem felfedezni a tükröm mögött.A szobám amióta csak itt lakunk rózsaszín volt, de mögötte fehér volt a fal.Közelebb mentem és két kis kampó volt rajta.Kisebb tétovázás után megfogtam és húzni kezdtem.Legnagyobb meglepetésemre kinyílt.A szavam is elállt mert ami bent várt arra egyáltalán nem számítottam.Egy kis helység volt ami körülbelül gardrób nagyságú volt és dobozok voltak benne.Mikor jobban szemügyre vettem a "szobát" kinyitottam az egyik dobozt.
A dobozon ez a felirat állt:
Hope és Bridgit
Ki az a Bridgit?Kinyitottam és tömérdek mennyiségű képet találtam benne.Anyu kezében ott voltam én és még egy lány.Még újszülött voltam/voltunk.Mi ez az egész?Még egy kép ahol már otthon egyforma rózsaszín ruhácskákba vagyunk anyu karjaiba.Aztán még egy,még egy, még egy és még vagy tíz.A szemeimből csordogáltak lefelé a könnyek mert nagyon rossz előérzetem támadt.Találtam egy naplót amiben ez állt.:
Életem legjobb pillanata volt amikor először kezemben tarthattam két kislányomat Hope-ot és Bridgit-et.A két ikerbaba békésen szundikált az ölemben én pedig elérzékenyülten figyeltem őket.Vajon milyenek lesznek tíz,húsz év múlva?Remélem jó testvérek lesznek és szeretni fogják egymást...
Letettem a naplót és megint az a fuldokló sírás jött rám mint amikor Abby elmondta, hogy elmegy.
"Nekem van/volt egy ikertestvérem?Akkor most hol van?Kinél van?Mi történt vele?"-ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejembe.Erőt vettem magamon és folytattam az olvasást mert tudnom kellett az igazat!Hátra lapoztam és olvasni kezdtem.:
Március 2-a volt életem legszörnyűbb napja.Miattam indultunk el éjjel nyaralni, de bár ne tettük volna.Hajnali 4-kor két személygépkocsi frontálisan ütközött.A balesetnek 3 halálos áldozata volt aminek az egyik az édesanyám a másik pedig az én kis drága Bridgitem volt az áldozata.Az én kis méhemből lett gyermekem a jobb oldalon ült a kis bébihordozójában pont ott ahol a legsúlyosabb volt a kár.Kedves naplóm én itt most megesküszöm, hogy ha az én drága Hopeom 18 éves lesz azon a napom elmondom neki, hogy volt egy testvére.Ígérem.
-Hope!-hallottam anyu hangját.-Hope drága kislányom hol vagy?
Szép lassan besétált a kis helység ajtaján és leguggolt mellém miközben én lefelé hajtott fejjel sírtam és dühöngtem.
-Hope..én-kezdett volna magyarázkodni, de nem hagytam.
-MIÉRT NEM SZÓLTÁL BRIDGITRŐL?HOGY VOLT EGY IKERTESTVÉREM?HOGY VOLT EGY BALESETÜNK AHOL MEGHALT A NAGYMAMÁM ÉS A TESTVÉREM?MIÉRT KELL HAZUDOZNI NEKEM?-a düh, a fájdalom és a keserűség érzése szinte felemésztette a lelkemet.
Kirohantam, lefutottam a lépcsőn és futottam az úton.Egy parkba akartam menni.Azért oda mert az egyik képen láttam, hogy ott totyogunk a testvéremmel.Muszáj volt tisztáznom a dolgokat magamban.Annyira rohantam, hogy belebotlottam valakibe.Elestem felhorzsoltam a kezem, a térdem és az állam ami nagyon fájt, de akkor is siettem bocsánatot kérni az idegentől.
-Jaj nagyon sajnálom nem vettelek észre.-nyújtotta felém a kezét egy nagyon helyes srác.-Mellesleg Joe vagyok.
-Én sajnálom csak..-kezdtem, de elvesztem abban a csodálatos kék szempárban.-Én pedig Hope vagyok.Hope Evans.
-Örülök, hogy megismerhetlek.Várjunk csak...-fürkészte az arcom-...te sírtál?
-Igen mert vannak kisebb-nagyobb gondjaim és hát mostanában egyre gyakrabban szoktam sírni.
-Szeretnéd elmondani?-mosolygott majd megfogta  a kezem.Úristen még csak most találkoztunk de már összekulcsolt ujjakkal sétáltunk egy padhoz.Bíztam benne.Nagyon is.Ezért mindent elmondtam neki Abbytől kezdve Bridgitig.
*Néhány órával később*

-Neee ,tegyél le.-rúg kapálóztam.-Ez így nem ér.-vigyorogtam.

-És most rohanuuunk.-szelte velem a levegőt.

-Hé.Honnan van neked szemüveged?

-Elvettem egy kisfiútól.-vigyorgott kajánul.

-Te képes voltál elve..-végig mondtam volna  a mondatomat, de  a kisebb röhögőgörcs  miatt amit kaptam nem ment.

Letett a fűre, leült mellém megfogta a kezemet és a csillogó szemeivel rám nézett.

-Szeretlek.-suttogta.

-Én is.Mindennél jobban.-mosolyogtam mint egy szerelmes tinilány.

Arca félénken közeledett felém, de amikor látta, hogy nem ellenkezem puha ajkait az enyémre tapasztotta és megcsókolt.A világ megállt körülöttem és hirtelen elfelejtettem minden rosszat ami az elmúlt hetekben velem történt.Csak én voltam és ő.És más nem számított.....

Meghoztam hát a 4. részt. :) Kicsit késve de itt van.Remélem nem baj, hogy egy kicsit rövidebb, de azért a lényeg benne van. Mivel nem nagyon jönnek komik ezért bevezetem, hogy csak 2 hozzászólás után hozom az újabb részt.Nagyon de nagyon várom a véleményeket és kint van egy szavazás a kedvenc szereplődről kérlek arra is válaszoljatok.

Csók.:Nikii1D_love