-Annyira szerencsétlen vagy Hope.-hallottam a hátam mögött egy ismerős hangot.
Megfordultam és hirtelen Abbyvel találtam szembe magam.De hát honnan tudta, hogy itt vagyok?
-Abby!-futottam felé, hogy megöleljem mert örültem egy ismerős léleknek itt az isten háta mögött.-Annyira sajnálom!
Hirtelen viszont amikor futottam felé orra estem.A nyakába akartam ugrani de eltűnt.Rájöttem, hogy csak képzelődtem.Émelyegni kezdtem és megpróbáltam felállni.A világ forogni kezdett velem és éreztem, hogy összeesek.Tehetetlenül zuhantam a földre és elájultam.
"Amerikába költözünk."........."Szükségem van rád!"......."Hidd el Abby nem tehet róla."......."Tönkretettél mindent ABBY SMITH"
-Nem, te nem költözhetsz oda!Itt kell maradj velem!Nélküled nem vagyok egész.Hidd el nem gondoltam komolyan azokat amiket mondtam!-ordítoztam álmomban.Azok a mondatok kavarogtak a fejembe amiket akkor mondtunk egymásnak mikor Ab elmondta, hogy Amerikába költöznek.
-Hope Evans nyugodjon meg!Nem tudjuk, hogy mit álmodott, de minden rendben lesz.-nyugtatott engem valaki.Várjunk csak.Hol vagyok?
-Megtudná mondani, hogy hol vagyok és hogy kerültem ide?-nyitogattam lassan ki a szemhéjamat.
-Kórházban van.-mondta nekem mosolyogva.
-HOGY HOL?-sikítottam fel.
Most esett le ahogy ránéztem a karomra, hogy infúzióra vagyok kötve.
-Nincs semmi komoly baja.-nyugtatott a nővér.-Egy férfi hozta be magát 3 napja és azt mondta, hogy az út szélén találta meg ájultan.
-Nem tudják, hogy-hogy ájultam el?-kérdeztem most már nyugodtan mert rájöttem, hogy nincs semmi komoly bajom.
-Amíg kómában volt megvizsgáltuk.A szervezete nagyon le volt gyengülve valószínűleg keveset ehetett.-mosolygott barátságosan a nővér akit a köpenyéről leolvasva rájöttem, hogy Adaline-nek hívnak.
Hogy keveset?Az nem kifejezés.Emlékszem rá, hogy aznap csak reggelit ettem.
-Mrs.Adaline kijönne egy percre kérem?-nyitott be a kor terem ajtaján egy orvos.
-Természetesen.-indult el, de mielőtt kiment volna az ajtón még bátorítóan rám mosolygott mintha csak azt üzenné, hogy hamarosan hazamehetek.
5 perc elteltével kopogtak az ajtómon.
-Szabad!-szóltam meglepődve.Az orvosok és a nővérek nem szoktak kopogni mielőtt bejönnek ezért csodálkoztam annyira.
-Szia Hope.-nyitott be bátortalanul Carlyn.
-Ó, istenem de örülök neked.-kiáltottam.-Nagyon hiányoztatok.-öleltem meg.-Többiek?-kérdeztem kicsit csalódottan.
-Kint vannak csak azt mondták a recepción, hogy egyszerre csak egy ember látogasson meg nehogy felzaklassunk.-forgatta a szemét.-Hogy vagy?
-Ahhoz képest, hogy kórházban vagyok jól.-nevettem fel.
-Ennek örülök.-mosolygott.
-Figyelj Car.Érzem, hogy nem a hogylétem felől jöttél érdeklődni.
Carlyn lesütötte a szemét.Valószínűleg ő sem számított rá, hogy ennyire ismerem.
-Tudod Poo...-vágott bele-...Abbyék hamarabb költöznek.Ma indulnak este.-szorította meg a kezem.
-Kérlek Lyn küldd be hozzám.-csordogált le a könnyem.Car csak egy aprót bólintott és kiment.
Pár perc múlva Ab rohant be az ajtón.
-Annyira sajnálom.-borult a nyakamba.-Remélem meg tudsz bocsátani.-nézett rám a sok sírástól kipirosodott szemmel.
-Inkább én kérek elnézést nem szabadott volna annyira kiborulnom.-könnyeztem össze a ruháját.-De most nem szabad sírni!-töröltem le a sajátom és az ő könnyeit is.
-Tudod Hope minden éjjel gondolkoztam és rájöttem, hogy attól még, hogy a világ másik felén leszek tudjuk ugyanúgy tartani a kapcsolatot.Ott a telefon, az SMS, a Facebook és a Twitter.Ha látni szeretnénk egymást akkor pedig a Skype.Meg egyébként is....nehogy azt hidd, hogy nem foglak titeket meglátogatni Londonban.-kacsintott.
Be kell, hogy valljam igaza van.A barátságunk olyan erős, hogy bármit kibírunk.
-Imádlak te ultra okos, szép és szerény barátnőm.-öleltem meg.
Felnevetett majd kutakodni kezdett a táskájában.
-Hoztam neked valamiket, hogy sose felejts el.
-Tudod, hogy téged lehetetlen elfelejteni.-nevettem.
Előhúzott a táskájából egy kis rózsaszín csomagot.Kibontottam majd a szavam is elállt a sok holmi láttán.Egyenként kivettem és csodáltam az ajándékaimat.Volt benne egy album amibe az összes közös képünk bele volt ragasztva és alatta kommentálva voltak a képek mindenféle vicces szöveggel.Kaptam még egy olyan nyakláncot melynek az a fele, hogy LO nálam a VE része pedig nála volt.Volt még egy olyan karkötő benne amibe bele volt írva , hogy: Abby my best friend.Abnek is volt egy ugyan ilyen csak neki Hope my best friend volt beleírva.Ezekhez kaptam még kisebb csecsebecséket mint például Big Benes és Eiffel tornyos kulcstartót.
(Itt vannak a kisebb csecsebecsék képekben. :D)
-Ez mind az enyém?-hitetlenkedtem.-Igazi legjobb barát vagy.-örültem meg ma már sokadjára.
-Elnézést, hogy megzavarjuk Hope, de csak azért jöttem mert hazamehet,
-Komolyan?-ugrottam fel az ágyból, de a hirtelen mozdulat miatt foltokat láttam és visszaestem.Megráztam a fejem és kirohantam a többiekhez.
-Hazamehetek!-ordítottam.Hosszas csoportos ölelésünk után aláírtam a szükséges papírokat, hogy hazamehetek és elindultunk.A többiek az út felénél leváltak és elbúcsúztak Abtől mi pedig Abbyvel elindultunk hozzájuk bepakolni a maradék cuccokat.
-Szia Hope.De örülök, hogy látlak.-fogadott kedvesen Ab anyukája.-Reméljük nem neheztelsz ránk, de ennek így kellett lennie.
-Már minden elrendeztünk Abbel de azért még mindig elég nehéz.-húztam el a számat.
Bementünk az immár szinte bútorozatlan házba és felmentünk Abby szobájába.Így minden olyan furcsa volt.Mikor mindent összepakolt sóhajtott egyet.Tudtuk, hogy néhány perc múlva itt a búcsú ideje.Levittük a maradék két bőröndjét és amíg apukája bepakolt a kocsi csomagtartójába addig anyukája már kiabált nekünk, hogy indulniuk kell.
-Nagyon hiányozni fogsz.Ígérd meg, hogy mindig hívsz és írsz nekem.Na meg azt is, hogy meglátogatsz.-öleltem meg könnyes szemmel.
-Megígérem, de csak ha te meg azt nekem, hogy nem találsz magadnak más legjobb barátot.
Körülbelül 4 perc ölelkezés után Abby apukája kiabált nekünk a kocsiból hogy ha nem sietnek le fogják késni a repülőt.Még utoljára megöleltem majd beült az autóba és elindultak.Elment!Tényleg elment.Addig integettem amíg el nem tűntek a sarkon.
-Nagyon vigyázz magadra Abby Smith.-mondtam magam elé bámulva.Hangom víz hangzott a kihalt úton.
Haza felé sétálva nem láttam semmit csak a lámpák gyér világítása világította be előttem az utat.Még szerencse, hogy közel laktunk egymáshoz.Mikor hazaértem anyu megölelgetett, de megkértem, hogy hagyjon mert egy kicsit egyedül szeretnék lenni.
Miközben fürödtem kaptam egy SMS-t Abbytől, hogy becsekkolt és már most hiányzok neki.Visszaírtam, hogy ő is nekem és, hogy ne féljen a repülőn mert még sose ült rajta.Nagyon sokat gondolkoztam és mielőtt elaludtam kinéztem az ablakon, ránéztem a legnagyobb és a legszebb csillagra és a legjobb barátnőmre gondoltam aki mostantól új életet kezd az óceán túloldalán.Nem akartam, de elaludtam és éreztem, hogy innentől minden megváltozik.
Meghoztam a harmadik részt is.Remélem tetszett. Komikat várok mert az előzőhöz nem érkezett amiből azt szűrtem le, hogy nem tetszett.Szóval tényleg fontosak nekem a vélemények.És nyugodjatok meg Abby nem tűnik el örökre. ;)
Csók.:Nikiii1D_love
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése