Sziasztok manók! ^^ :D
Itt van a 14.fejezet..:D Minden meg volt az 5 tetszikelő és a 3-4 komizó is úgyhogy már ma hoztam is :D Ehhez a részhez is ezek lennének a feltételeim ! ^^
Nos a részben nekem Hope szemszögénél az eleje tetszik nagyon amíg nem beszélnek de ezt döntsétek el ti :D Ennél a résznél különösen nagy érdeklődéssel várom a kommenteket mert kíváncsi vagyok, hogy ez a meglehetősen "természetfeletti" rész, hogy tetszik.:D
Ha bírjátok a blogom iratkozzatok fel rá-oldalt-és írjatok komikat plusz véleményezzétek a részt!
Örök hála nektek drága olvasóim, hogy nem pártoltok el hanem olvassátok! :D
Csók.:Nikiii1D_love
*Sidney szemszöge*
Csend.Nyomasztó csend.Senki nem tudja és nem is akarja felfogni a hallottakat.
Érezem, hogy szememből záporszerűen törnek ki a könnyek.Legszívesebben ordítanék, csapkodnék, káromkodnék, de nem bírok.És ez a legrosszabb az egészben.Olyan érzésem van mintha valaki ráült volna a mellkasomra.A szívem összeszorul és az elmém kizárja a külvilágot.
Körbenézek.Ijesztő látvány fogad.Pamela a földön ülve, összegömbölyödve sír, Harry pedig mellette térdel és átöleli őt, de az ő arca is kipirosodott már a sok sírástól.Carlyn potyogó könnyeit törölgeti és a ház egyik részéről a másikra futkos miközben magában motyog valamit.Zayn tükröket tör össze és közben elég cifra káromkodások hagyják el a száját.Liam pedig....Liam még mindig telefonál, ha jól ki tudom venni a szavaiból akkor egy orvossal.Lassan a mellettem ülő Niallre emelem tekintetem aki látszólag próbál erős maradni és nem mutatni, hogy fáj, de sajnos ebben a pillanatban senkit nem tud becsapni.
Heathernél is ugyanez volt.Mindenki összeomlott, de utána valahogy túltettük magunkat rajta.Ilyen az élet.Múlandó.
-Hogy hasonlíthatod Hope-ot Heatherhez?-ugrik fel Pamela hirtelen és vészesen közel jön hozzám.Lehet, hogy nem gondoltam ezeket hanem kimondtam?
-Miért baj ha összehasonlítom őket?Talán egyikük különb a másiknál?-ordítok most már vele én is mert nem értem felháborodása okát.
-Hope volt az aki a mindig összetartott minket.Heather csak befurakodott közénk.-a ház víz hangzik hangunktól a többiek pedig csak csendben figyelnek minket.
-Persze mert te utáltad a kezdetektől fogva.De mondd csak..-megyek hozzá közelebb és már csak pár centiméternyire vagyok tőle.-..mit vétett ellened, hogy utáltad azt a szerencsétlent?Egész életében levegőnek nézted és folyamatosan aláztad.Mindig ott bántottad ahol neki a legjobban fájt.-hangom elhalkul könnyeim pedig megint utat törnek szemeimben.-Legalább ma emlékezz meg róla.Pontosan két éve halt meg, de te a részvét apró jelét se mutattad halála napján.Legalább ma!Kérlek!-gyorsan szemeimhez kapok és letörlöm könnyeimet ami barátnőnk elvesztése emléke felidézésénél előtörtek szemeimből.-Ha nem is értem...Hope-ért tedd meg!
Pamela szeméből újfent előtörnek a könnyek és már reflexszerű mozdulattal le is törli azokat.
-É..é..én..-kezd bele-..nagyon sajnálom.
-Nem tőlem kell bocsánatot kérned.-rázom meg fejemet és odamegyek Carlynhez aki eddig csöndben figyelte mellettünk az eseményeket.-Tudod akitől kéne az sajnos már nincs az élők között.
-Mondd Pamela!-szólal meg most először Carlyn.-Hányszor látogattad meg a sírját?Hányszor?
-Nekem még nem volt időm elmenni mert...-kezdi el szinte suttogva de tudja, hogy semmi értelme nem lenne folytatnia.Tudjuk, hogy egyszer sem volt még nála.
Hosszú kínos csend áll be.Senki nem szól semmit.Pamela a lelkiismeretével harcol, a fiúk próbálják elraktározni ezt a tömérdek információt, mi pedig Carlynnal visszaemlékezünk Heatherre.
-Tényleg nem akarok beleszólni, de el kéne utaznunk Hope-hoz Franciaországba a kórházba.Hátha ez lesz az utolsó alkalom amikor láthatjuk őt.-szólal meg Liam és lassan közelebb jön hozzánk.
-Ilyet ne mondj!-rázza meg Harry lassan a fejét.-Hope életben fog maradni.
-Tudom, de akkor is menjünk el hozzájuk.Louist sem ajánlatos ilyen állapotban egyedül ott hagyni.
-Egyet értek Liammel.A legközelebbi járattal indulnunk kéne.-kapcsolódik be a beszélgetésbe Carlyn is.
Egy bólintással jelzem, hogy részemről rendben és a többiek is egyetértenek Liamékkel.
-Nem kéne felhívjuk Hope közeli hozzátartozóit és beszámolni nekik arról, hogy mi történt?-kérdezi Niall.
-Én felhívom Abbyt és értesítem még Dianat meg Edwardot is.-szólok bele most én is a beszélgetésbe.-Úgy gondolom, hogy másnak nem kell tudnia róla.
-Jó akkor Sidney te hívd fel őket, Liam foglald le a jegyeket, Zayn hívd fel Louist és kérdezd meg a kórház címét amit írj fel egy papírra,Carlyn te csomagolj Hope-nak néhány ruhát hátha kell és én pedig Pamelával Louisnak készítek elő néhányat.-adta ki a feladatainkat Harry.-30 perc múlva itt lent legyen mindenki.Ja és ne felejtsetek el magatoknak is ruhát csomagolni!
Bólintva elindulok a mi lakásunk felé és közben tervezgetem magamban, hogy-hogy lehet egy ilyen hírt a legtapintatosabban közölni.Hát sehogy.
(Hogy el tudjátok képzelni,ő itt Heather):
~*~
*1 órával később*
Végre a repülőn ülünk.Én Niall mellett kapok helyet aminek felettébb örülök, hiszen vele értek a legjobban szót a bandából.Mindenki csöndben van és a gondolataiba temetkezik.Én csak Hopera tudok gondolni és arra, hogy minél előbb felébredjen a kómából és visszatérjen közénk.Már ha felébred!
-Figyelj Sidney!-fordul felém hirtelen Niall ezzel engem felzavarva az elmélkedésemből.-Nekem zavaros ez a Heather ügy.Ki is ő és mi történt vele?
Nagyot sóhajtok és azon gondolkozok, hogy hogy is tudnám ezt a beszélgetést sírás nélkül megejteni.Valószínűleg sehogy úgyhogy gyorsan bele is kezdek mondandómba.
-Heather White.7.-től a legjobb barátunk volt.Jól figyelj mert hosszú lesz!-fordulok felé ő pedig bólint, hogy kezdhetem is.
-2007.szeptember 1-je volt.A lányokkal nevetve mentünk be az iskolába azon belül az osztályterembe.A szemünk megakadt egy új lányon aki szőke hajzuhataga mögé rejtőzve ült a leghátsó padban.Csöndben volt fel sem nézve ránk csak a padját kémlelte.Először meglepődtünk de utána nem foglalkoztunk vele csak hülyéskedtünk tovább amíg be nem csöngettek.Mivel első nap ezért csak 3 óránk volt az is osztályfőnöki.A tanárnőnk kihívta maga mellé "az új lányt" és kérte, hogy mutatkozzon be nekünk.Kiderült, hogy Amerikából jöttek Angliába, anyukájával és nővérével együtt.Apukája rendszeresen bántalmazta őt, nővérét és az anyukáját is ezért egy új élet reményében választották azt a várost ahol laktunk.Kék, zöld foltjai árulkodtak arról, hogy szörnyű élete volt, de az osztály nagy része ahelyett, hogy befogadná őt és néha néha beszélgetne vele csak kinevette és különcnek hívta őt.Eleinte még mi is ebbe a csoportba tartoztunk, de Hope és Abby unszolására odamentünk hozzá és megismerkedtünk vele.Kiderült, hogy nagyon is jó fej, vicces és szeretni való lány, ez a csöndes énje csak azért volt mert félt, hogy elítélik és olyanokat mondanak neki, hogy "Nézd már az új lány feltűnési viszketegségben szenved!" stb.
Mi persze felkaroltuk és a legjobb barátnőnk lett.Kivéve Pamot aki soha nem szerette, mi sem értettük, hogy miért.Hopehoz és Abbyhez került a legközelebb, de ebből sose volt vita, hogy ki merre hol hány méter.Volt ez a 6-os csapat azon belül is az ő hármasuk és a miénk.Teljesen jól elvoltunk egészen 2010.június 16-áig.Pont 2 évvel ezelőtt történt valami ami teljesen felforgatta az életünket.Abbyéknél voltunk egy ilyen kis házibuliba mi és az osztály összes többi tagja.Minden ment rendesen a maga módján de egyszer csak Pamela elkezdte csesztetni Heathert.Folyamatosan a múltjával jött, hogy az apja menyit bántotta Hethet.Olyanokat mondott neki, hogy mi csak azért barátkozunk vele mert tudjuk, hogy min kellett keresztülmenjen, de hogy a háta mögött utáljuk stb.Egyszóval szín tiszta hazugságokkal tömte a fejét.Megalázta mindenki előtt és ez neki annyira rosszul esett, hogy sírva futott ki az utcára.Mi utána mentünk és próbáltuk vigasztalni, de ő csak felhívta a nővérét, hogy jöjjön el érte és vigye haza.Amíg megjött addig elköszöntünk tőle és Pam nevében is bocsánatot kértünk.Amikor leparkolt, Heth megkérte nővérét, hogy hadd vezessen ő úgy is tanítgatta már Sam-ő a nővére volt-és, hogy biztos menni fog.Mi mondtuk neki, hogy ne tegye, de ő ahelyett, hogy hallgatott volna ránk beült a volán mögé és elhajtott.Amikor beértünk nagyon nyomott volt a hangulat már úgyhogy Abby el is küldött mindenkit rajtunk kívül.Még Pamnak is megmondta, hogy tűnjön innen és, hogy többé látni se akarja.Épp a buli maradványait takarítottunk össze amikor Hopeot hívta egy ismeretlen szám.Nem hallottuk, hogy mit beszél, de a végén sírva ahelyett, hogy kinyomta volna szabályosan a földhöz vágta a telefonját, ami természetesen 1000 darabra tört és összerogyva sírt a földön.Miután olyan állapotban volt, hogy megtudjon szólalni, elmondta, hogy a mentők telefonáltak neki ugyanis Heather teljes gázzal akart átmenni a piros lámpánál, de oldalról beléjük ment egy emeletes busz.A nagy csapódástól barátnőnk kirepült az ablakon és holtan repült több mint 10 méter távolságra a baleset helyszínétől.Később kiderült, szemtanúk beszámolói alapján, hogy Heathernek esze ágába sem volt lassítani vagy megállni, sőt még a közeledő buszt is látta szóval ez az egész manőver fel ért egy öngyilkossággal.Teljesen önszántából tette.Amikor ezt Hope megtudta sokáig Pamelát hibáztatta, nem szóltak egymáshoz több mint fél évig, de a végén valahogy még is kibékültek.Persze ezt a pillanatot egyikőjük sem felejti el.-teljesen beleélem magam a mesélésbe és azt veszem észre, hogy szemeimből újra mintha dézsából öntenék folynak a könnyek.Csodálkozom is, hogy nem száradtak még ki könnycsatornáim.Nem foglalkozva velük fejezem be a történetet.-És tudod Niall ez ma volt pontosan 2 éve.2 éve volt, de még mindig olyan mintha tegnap történt volna.Még mindig nem tudom felfogni, hogy Pamela hogy tehette ezt vele és, hogy-hogy nincs benne annyi önbecsülés, hogy legalább egyszer elmenne a sírjához egy szál virággal vagy akár a nélkül, de legalább ott legyen.
-Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok mindenem kellett átmenjetek.-húz magához Niall én pedig pólóját teljesen átáztatva bújok hozzá, hogy nála megnyugvásra találjak.
-Tudod mi a legrosszabb ebbe Niall?-nézek fel gyönyörű kék szemeibe.-Az, hogy ez most Hopeval is megtörténhet.Én nem akarom őt is elveszíteni.-mondom ki mind azt ami a szívemen van Niall pedig a hajamat simogatva nyugtat engem.
Csak könyörgök istenem Poo ne haljon meg.KÖNYÖRGÖK!-gondolom magamban és érzem, hogy elnyom Nialler mellkasán az álom.
*Hope szemszöge*
Olyan nyugodt minden.Mintha lebegnék.A testemet pihekönnyűnek érzem de ha akarnám se tudnám megmozdítani.De nem is akarom.Hiszen itt minden olyan csodálatos.Nincsenek színek, hangok csak feketeség és csönd.Ez a csendesség teljesen elvarázsol.Talán egy másik világban lennék?Vagy esetleg már meghaltam?De a mennynek nem fehérnek kéne lennie?Hiszen itt minden fekete.Talán ez a pokol?De ha ez az lenne akkor nem lenne itt ennyire nyugodtság.Vagy még is?Talán rosszul képzeltük el azt a két helyet amitől a legjobban félünk?A mennyországot és a poklot?Várjunk csak!Meg jelent egy apró fehér fény.Nagyon pici, de egyre nagyobb lesz.Nagyon nagy a csábítás, hogy odamenjek.Menjek?Talán inkább lebegjek.Erre nincsenek megfelelő szavak.Meg állt a növekedésben.Most a fele fehér a fele fekete.De mi ez?Talán létezik olyan, hogy aranyközépút?Esetleg ahol most vagyok az az élet és az a fehér fény a halál? Ki tudja.Ezek szerint az én döntésem, hogy meghalok vagy sem.Én élni akarok!De meging az akaraterőm ahogy ránézek a fehér fényre.Olyan csábító.Hívogat magához.Nem Hope! Neked élned kell!Vagy talán nem!Talán most járt le az időm.Apropó idő.Teljesen elveszett az időérzékem.Vajon este van vagy reggel?Éjszaka vagy dél?Tél vagy nyár?Egyáltalán teltek már el órák/napok/hónapok?Hmm..Talán nem ezen kéne gondolkozzak.Inkább választanom kéne.De én nem akarok választani!Most minden olyan természetfeletti, olyan elképesztő egyszerű.Örökké csak lebegni és nem foglalkozni semmi mással.Örökké?Létezik olyan?Talán ott, ott bent a fehér fény mögött van olyan.NEM!Hope Evans ne is gondolj arra, hogy oda mész.Vagy még is.Talán a sors azért jelenítette meg nekem, hogy azt válasszam.Oda kéne valahogy menni hozzá.Olyan elképesztően közel van de még is messze.Mintha egy karnyújtásnyira lenne, de még sem.Mert nekem most nincs testem,csak lelkem.Akkor hogyan tudnék oda jutni?Ez az igen ez az végre elkezdett növekedni.Sajnos nagyon lassan.Túl lassan.Talán azt várja, hogy meggondoljam magam?Hogy éljek?De én nem akarok!Ott minden rossz, ott vannak érzéseink.De itt minden olyan jó.De talán Louis miatt még is kéne maradjak.Nem!Az én életem itt véget ér.Mindenkinek az lesz a legjobb ha magam mögött hagyom az életem és elindulok a híres fehér fény felé.Már olyan közel van!Annyira elképesztően közel.És mielőtt átlépném a "küszöbét" még van egy pillanat amikor rálátok a testemre.Louis ott ül mellettem és sír.Majd egy éles sípolást hallok ami lehetetlen lenne.De még is hallom.És látom Louist felugrani és orvosért kiáltani, hogy meg állt a szívverésem.Tehát eldőlt.Az én életem ITT most véget ért.
Szinte egy csettintésre kerülök valahová.Minden fehér és mindenki fehér ruhába van.Tehát ez a Mennyország?Várjunk csak.Hiszen van testem.Ugyanúgy nézek ki mint amíg éltem csak fehér ruhában vagyok.Olyan mintha felhőkön lépkednék.Hirtelen előtörik belőlem a kisgyerek és ugrándozva megyek oda emberekhez.Nem csalódtam.Itt tényleg minden csodálatos.Rengeteg ember van itt szőkék,barnák,feketék,kínaiak és négerek még sincs nyoma semmiféle rasszizmusnak.Itt mindenki egyenlő.És mindenki ugyanazt a nyelvet "beszéli".
Csodálkozva tekintek körbe amikor megakad a szemem egy ismerős szőke lányon.Igen, őt bármikor megismerném még így is, hogy háttal van.
Lassan odamegyek hozzá, de úgy, hogy ne hallja meg.Megkocogtatom vállát és várom, hogy megforduljon.
-Hope?-kerekednek el szemei én pedig mosolyogva integetek vissza neki.-Neked nem szabadna itt lenned!-kezd el tolni valahova magam sem értem, hogy merre.
-Nem.Ami megtörtént, megtörtént.-fordulok meg hirtelen így vele szembe kerülök.
-Hope neked még élned kell!-kezdene el megint tolni de nem hagyom.
-Neked is kéne!-makacsolom meg magam.-Tudod min mentem én keresztül ebben a 2 évben?!Nem, nem tudod!
-De tudom.-mosolyog rám szelíden.-Én itt mindent látok-nevet fel és kezével mintha csak egy asztalt simogatna elővarázsol egy buborékot amibe mindent lát amit csak szeretne.
-Ilyet én is tudok?-kérdezem meglepődve.
-Próbáld ki.-mosolyog rám én pedig el is kezdem ismételni az előbb látott mozdulatot erősen Louisra koncentrálva.
Nálam is megjelenik egy kép.Louis sírva ül kint a váróban mellette a banda többi tagja, a szüleim és Tom meg a barátaim.Pamela hirtelen felugrik odarohan Louishoz felállítja és a mellkasát ütögetve kiabál vele miközben arcain csak úgy folynak a könnyek.Mindenki sír és mindenki miattam.Talán még is maradnom kellett volna?!
-Hiányoztál.-nézek Heatherre ezzel is eltűnik az előbb látott kép.
-Nekem is de arra számítottam, hogy úgy körülbelül 60 év után látjuk egymást.
-Mint mondtam ami megtörtént az megtörtént.-szomorodok el.-Ugye te láttad a fürdőszobás jelenetet?!
-Igen.-szomorodott el ő is.-Ott voltam melletted.Csak nem láttál.Valószínűleg nem is éreztél, de én torkom szakadtából üvöltöttem veled, hogy miattam ne csináld!
-Ez a Menny igaz?-váltok hirtelen témát.
-Igen.-mosolyodik el.-Szereted Louist ugye?-néz rám nekem pedig összeszorul a szívem ha csak arra gondolok, hogy többet nem látom.
-Nagyon szeretem.-folyik le egy könnycsepp az arcomon majd azt követi a többi is.
-Tudod most mi fog történni?
-Micsoda?
-Mivel elkezdtél sírni esni fog Louiséknál.Mivel rá gondoltál és miatta ejtetted el ezt a pár könnycseppet.Itt nem szoktak gyakran sírni az emberek, de ha igen akkor ott bizony nagy vihar van.
-Ezt soha nem így képzeltem el.
-Hidd el más se.
Egy kicsit sétáltunk még majd kezemre rá nézve azt vettem észre, hogy halványodok.
-Segíts Heath!El fogok tűnni!-pánikolok be és próbálom megfogni a kezét, de átmegy rajta az enyém.-Most mi történik?
-Újraélesztenek.-mondja teljesen nyugodtan és mosolyogva.-Tudtam én, hogy nem most jött el a te időd.
-De én itt akarok lenni.Veled!-kezdek el megint sírni és testemből már alig látszik valami.
-Hidd el én itt foglak várni Hope.Ja és egy tanács.Éld úgy az életed, hogy ne bánj meg semmit.És ha eljön az idő újra találkozunk.-integet felém és mintha ez egy végszó lenne eltűnök onnan ahol voltam és mint egy visszatekert felvétel tűnik el a fehér fény is.
Viszont most nem a nyugodtságot érzem a felszabadultságot hanem a fájdalmat.Szörnyen fáj jobb kezem amit ha jól érzem valamivel körbetekerték.
Körülöttem kiabálás hallatszik és ujjongás, de nem tudom kivenni az emberek szavait.Még nem tiszta minden.Viszont az ütemes csipogást azt nagyon hallom.és nagyon nagyon zavar is.Fel akarok kelni, hogy szóljak, hogy kapcsolják ki mert megbolondulok.
Úgy érzem, hogy ki tudom nyitni a szemem.Legalább is próbálkozok.Lassan megpróbálom felemelni szemhéjamat, de nem sikerül.Azért még megpróbálom párszor.Lassan nagyon lassan de sikerült már egy kicsit megemelnem elnehezedett szemhéjaimat.Végül sikerül teljesen kinyitnom, de látni nem látok semmit.Először minden fekete majd lassan kitisztul és mindent látok.
Az orvosok elégedett arcát, a szüleimet és az öcsémet akik örömükben sírnak és jönnek oda hozzám majd a One Direction és a barátnőim is mind idejönnek.Utoljára Louist látom és kisírt szemeit, megbánt arcát.Mintha ő tehetne arról, hogy egyszer már meghaltam.Nem ő a hibás mivel én akartam oda menni.A halálból hoztak vissza engem.
De Louis mögött ott van még valaki.Abby! Úristen Abby itt van.Csak miattam.legszívesebben kiugranék a meglehetősen kényelmetlen kórházi ágyról, de semmi energiám.Csak egy mosolyt köldök felé és megvárom, hogy ő is idejöjjön hozzám és jól megszorongasson.(Mármint ahogyan ebben az állapotban lehetséges.)
Beszélni nem bírok és még mozogni se ezért csak újra lecsukom szemeimet és várom, hogy elvigyenek a manók az álomvilág országában.Igen most találkoztam angyalokkal úgyhogy a manókba is hiszek.Most már bármi megtörténhet.
